ÍNYENCKONYHA

Különlegességek- Egyszerűen -Olcsón!

 

BROKKOLIS RAKOTT BURGONYA

 

Hozzávalók:

80 dkg burgonya

3-3 dkg vaj, liszt, 4 dl tej, 1 tojás, 1 dl tejszín,

40 dkg brokkoli

15 dkg bacon vagy sonka, 1 nagy hagyma,

 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg félkemény sajt, só, bors, szerecsendió

 

Elkészítés:

 

A burgonyár héjában megfőzzük, ha kihült, megpucolva karikára vágjuk

Besamelt készítünk: A vajat megolvasztjuk, átfuttatjuk rajta a lisztet, majd fokozatosan felöntjük tejjel. Forralva besűrítjük állandóan kevergetve, sóval borssal, szerecsendióval fűszerezzük. Ha kihült, elkeverjük benne a tojást,tejszínt.

A brokkolit rózsáira szedve félig megfőzzük.

A felkockázott hagymán megsütjük a szintén kockára vágott sonkát, ha bacont használunk, azt külön ropogósra sütjük.

Tűzálló tálra szedünk a besamellből, rárétegezzük a burgonyát,brokkolit, megszórjuk a sonkával, rátesszük a maradék besamellt, befedjük a reszelt sajttal.

200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt pirosra sütjük.

 

Megjegyzés:

 

Az alapreceptet a Meglepetésből vettem, de egy kicsit átvariáltam. Bejelöltem, amit már én tettem hozzá.

Az alapreceptben az egész besamelt az aljára kell tenni, szerintem az én változatom nekünk jobb volt.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 37
Tegnapi: 76
Heti: 113
Havi: 186
Össz.: 117 435

Látogatottság növelés
Oldal: Brokkolis rakott burgonya
ÍNYENCKONYHA - © 2008 - 2024 - inyenckonyha.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »