ÍNYENCKONYHA

Különlegességek- Egyszerűen -Olcsón!

 

Korhely halászlé!

 

Hozzávalók:

  • (5-6 személyre):
  • Személyenként 25-30 dkg nemes hal (jó, ha van a ponty mellett harcsa, esetleg süllő),
  • 2 vöröshagyma,
  • 1 cseresznyepaprika,
  • 2 kávéskanál édes pirospaprika,
  • néhány szem bors,
  • 1-2 citromkarika,
  • kevés citromlé,
  • 1-2 dl tejföl, vagy tejszin
  • tárkony, babérlevél

 

Elkészítés:

 

A megtisztított hagymát karikára vágjuk, és a halfejjel, amiből eltávolítottuk a keserűfogat, a keszegekkel, pirospaprikával annyi hideg vízben, amennyi ellepi, kis lángon harminc percig főzzük, aztán átpasszírozzuk.( Persze, vehetünk kész sűrítményt is, akkor sokkal hamarabb elkészül)

 Ebbe az alaplébe tesszük bele az előzőleg megsózott halszeleteket, néhány szem borsot, ízlés szerint esetleg a cseresznyepaprikát, tárkonyt, s nagyon kis lángon harmincöt-negyven percig főzzük, amíg a halszeletek feljönnek.

Nem kavarjuk, csak mozgatjuk az edényt.

Tálalás előtt belefőzünk egy-két citromkarikát, s kevés citromlével és tejföllel savanyítjuk. A halszeleteket szűrőkanállal kivesszük, a levet megkóstoljuk, ha kell, utánaízesítjük.

Még tartalmasabbá tehetjük a halászlevet, ha néhány perccel tálalás előtt ikrát, tejet teszünk bele. A cseresznyepaprikát felszeletelve külön is tálalhatjuk, hogy ki-ki tetszés szerint vegyen belőle.

Különösebben nem vagyok oda a halért, vagy a halászléért, de ebből hihetetlen mennyiséget meg tudok enni.

 

Ki kell próbálni, érdemes!

   

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 6
Heti: 15
Havi: 88
Össz.: 117 337

Látogatottság növelés
Oldal: Korhely halászlé!
ÍNYENCKONYHA - © 2008 - 2024 - inyenckonyha.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »